Cím: Regényhiány
Szerző(k): Márton László
Megjelenés: Café Bábel, 53.szám (Hiány), 3–6.o
Részlet:
Mondta nekem a nagy tekintélyű szerkesztő-asszony, hogy: „Jól van, csak csinálja! Úgyis olyan rettentő nagy regényhiány van.” Mondta mindezt huszonkét évvel ezelőtt, miután tudattam vele, hogy éppen egy regényen dolgozom. Hogy a regényhiány mitől van és miben mutatkozik meg, azt már nem fejtette ki. Ez a beszélgetés hevében számomra is magától értetődőnek rémlett. Akkortájt már – legalábbis a környező szocialista országokhoz képest – árubőség volt a magyar kereskedelemben, de azért bármi bármikor hiánycikké válhatott. Ezenkívül voltak (illetve épp azt akarom mondani, hogy nem-voltak, nincselkedtek, hiányzottak) dolgok, melyek nem voltak árunak tekinthetők, és ettől függetlenül, illetve nem is olyan nagyon függetlenül, hiányzottak.
Ez a cikk csak regisztrált felhasználók számára érhető el.










